Csőrike!

Hát, hol jártok erre, ahol a Badár se jár???

Fel nem tudom fogni azzal a vattányi agyammal, hogy hogyan tudtak így szőrén-szálán eltűnni a többiek. Azért azt nem gondoltam volna, hogy előbb találkozom a Mikulással, mint velük!

Megszámlálhatatlanul sok és fülsiketítően hangos jó gyermeken kellett keresztül- bukdácsolnom, amíg végre a Mikulás közelébe jutottam. Kapásból megvolt a közös téma: a piros plüss palást adta magát. És mivel kölcsönös volt a szimpátia – a Mikulás saját bevallása szerint szereti a jómadarakat, én meg ugye alapból elfogult vagyok a poliészter szakállú emberekkel szemben –, rögvest előhozakodtam a kívánságommal. Idén én is plüssállatokat kértem a Mikulástól: egy gólyát, egy macskát és egy lovat.

Nem mondom, feltettem volna neki néhány keresztkérdést, ha a sok piros alma meg mogyoró közül egyből előrántja a zsákjából Gerzsonékat, de nem így történt. Egyelőre letudta a dolgot egy szaloncukorral és a frissen mosott csizmámba indokolatlanul beleerőltetett virgáccsal.

Azért továbbra is hiszek a zsákos emberben… 

Badár Béla

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.