angyal_1356969451.JPG_461x614

Csőrike!

Minden kedves gyapjas lelkű, nyájas és nem utolsó sorban birkatürelmű Olvasónknak, valamint Nektek: Gerzson, Muffin és LászLó – bárhol is legyetek –  kívánok pihe-puha plüssben, vattacukorban és legfőképp Etti mesékben bővelkedő, békés-bojtos új esztendőt!

Badár Béla

bad_rcsont_1356441531.JPG_461x614

Bojtos Badárcsont kívánok minden kedves Etti mese Olvasónak!

Badár Béla

Csőrike!

Hát, hol jártok erre, ahol a Badár se jár???

Fel nem tudom fogni azzal a vattányi agyammal, hogy hogyan tudtak így szőrén-szálán eltűnni a többiek. Azért azt nem gondoltam volna, hogy előbb találkozom a Mikulással, mint velük!

Palika Mikulás.JPGMegszámlálhatatlanul sok és fülsiketítően hangos jó gyermeken kellett keresztül- bukdácsolnom, amíg végre a Mikulás közelébe jutottam. Kapásból megvolt a közös téma: a piros plüss palást adta magát. És mivel kölcsönös volt a szimpátia – a Mikulás saját bevallása szerint szereti a jómadarakat, én meg ugye alapból elfogult vagyok a poliészter szakállú emberekkel szemben –, rögvest előhozakodtam a kívánságommal. Idén én is plüssállatokat kértem a Mikulástól: egy gólyát, egy macskát és egy lovat.

Nem mondom, feltettem volna neki néhány keresztkérdést, ha a sok piros alma meg mogyoró közül egyből előrántja a zsákjából Gerzsonékat, de nem így történt. Egyelőre letudta a dolgot egy szaloncukorral és a frissen mosott csizmámba indokolatlanul beleerőltetett virgáccsal.Mikulás-csizma.JPG

Azért továbbra is hiszek a zsákos emberben… 

Badár Béla

Csőrike!

Ez már cseppet sem vicces! Csőrömre fagyott a mosoly… De így legalább ideális modell vagyok a „Hogyan pózoljunk egy fagyos decemberi éjszakán Budapest turistalátványosságai előtt” című fotósorozathoz…Parlament.JPG

Ezen a képen például nem lehet nem észrevenni mögöttem a kivilágított Országházat, amelyben minden bizonnyal kellemes szobahőmérséklet uralkodik... Tulajdonképpen az is megfordult abban a szűkre szabott fejemben, hogy amíg nem adódik jobb megoldás, esetleg beköltöznék a Kupolaterembe. Kíváncsi lennék, hogy a parlamenti képviselők mennyire folytatnának struccpolitikát, ha a Szent Korona mellett feltűnne egy koronázási jelvénynek álcázott plüssmadár…

De félre a badárságokkal! A kérdés változatlan: hol vannak Gerzsonék???

Badár Béla

Csőrike!

Nos, már napok óta a fővárosban keringek, mint kótyagos a levegőben, de nyoma sincs kitömött bloggereknek. A megadott lakcímen utoljára fél éve látták őket nagy bőröndökkel… vagy bőröndökben… Kissé ellentmondásos volt a szomszédok beszámolója.

A kettes metró vonalán se találtam őket. Tulajdonképpen egyetlen plüssállattal sem találkoztam a metróban… Aggódnom kellene?

Metróban.JPGMondjuk épp a minap olvastam az interneten egy interjút a nemzeti állattitkárral, aki fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az utóbbi időben egyre több plüssállat kérelmezi a külföldre importálását. Valóban ennyire ellehetetlenült volna a plüssök helyzete Magyarországon?

Esetleg egy nulladik típusú, misztikus szösztelenítésen esett át a város?

Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a plüssök inkább villamossal járnak?

Na tessék, az efféle vészmadárkodásokból születnek aztán „a madarak azt csiripelték, hogy...” kezdetű városi legendák. Azt hiszem, kénytelen leszek visszaolvasni az utóbbi hónapok blogbejegyzéseit, hátha azokból kiderül, hol találom Gerzsonékat.

Badár Béla

-etti- 2012.11.21. 09:57

Badár színre lép!

Csőrike!

Na, mi van? Mi ez a nagy csönd? Sehol egy plüss? Nem értem… Hová tűnt mindenki?

Nos, nem akarok vészmadár lenni, de…

Talán ottfelejtették magukat egy polcon, és azóta is távolba révedő gülükkel tekintenek a plüssuniverzum egy érdektelen pontjára?

Vagy gondatlan kezek nyirbálták volna meg a plüssök szólásszabadság jogát? És két nyisszantás között még a szót is beléjük varrták?

Esetleg kitömött plüssállat gyanánt – mint egzotikus magyar hungarikumot – a messzi Kínába importálták őket, ahol most épp kicsi sárga kínai varrónők veszik le róluk a méretet, hogy megkezdjék a tömeggyártásukat? (Egy „kisz occó” bandzsa Muffint én is vennék, de „öccá” forintnál többet nem adok érte!)

Portré.JPG

Ezek szőrén-szálán eltűntek… Amíg nem kerülnek elő, azt hiszem, nincs más választásom, minthogy végre színre lépjek!

Gondolom, Gerzson már sokat beszélt rólam. Hisz távoli rokoni cérnaszálak kötnek minket egymáshoz. (Állítólag az őseink valamikor ugyanannak a családfának az ágain szöszmötöltek.) De ha mégsem hallottatok rólam eleget, és szeretnétek jobban megismerni, hessenjetek az oldalamra: Badár.

Badár Béla

Kedves Olvasók!

Pöttyös Fanni portré 2.JPGPöttyös Fanni vagyok, plüssterapeuta, vattaturkász és az Etti mese „Pöttyös Fanni megmondja” című rovatának főszerkesztője.

Itt publikált cikkeimben aktuális és örökzöld, mindenkit – de főleg a női olvasókat – foglalkoztató témákat boncolgatok.

Immár három hónapja indult Élet a lapáton túl című rovatom azzal a céllal, hogy segítséget és lelki támaszt nyújtson azon pamut hölgyek számára, akiket egy rusnya napon elért a kidobott rongybabák végzete.

Nehéz időszakon vagyunk túl, drága témában érintett Olvasóim, de a sok jó tanács, praktika, az idő és nem utolsó sorban a pöttyök remélhetően megtették hatásukat, és a fröccsöntött lapát már csak rémálmainkban köszön vissza (lesben állva a spájz sarkában felejtett bosszúálló partvis mellett, hogy egy váratlan pillanatban lelapátoljon bennünket, mielőtt felébrednénk).

Pöttyös Fanni és LászLó.JPGHa sikerült kibogozni a fejünkben összekuszálódott cérnaszálakat, megstoppolni cafatokra tépett szívünket, nincs más hátra, mint csak saját magunkkal törődni! Szánjunk időt egy kényeztető pamut programra! Találjuk meg önmagunkban – a bájos játékbaba külső mögött – a 100 százalék pamut NŐt! És igen, szövögessük újra szétfoszlott álmainkat! Még ha egyelőre elképzel-hetetlennek is tartjuk, hogy egy újabb szőke herceg önálló életre kelt zoknijait mosogassuk, miközben a gyomrán át igyekszünk levágni az utat a szívéig. Egy hófehér plüsslovat azért feltétlenül szerezzünk be, mert egy egyedülálLÓ pamut nő életéből sem hiányozhat a romantika!

Pöttyös Fanni

Bonzsúr!

Nos, ahogy ígértem, drága gourmand gigájú Etti mese Olvasók, a nagy mínuszokra és lakótársaim lyukas bendőjére tekintettel ismételten begyújtom a megújult Gerzson Rezsóját!

Ma egy speciális francia tömőanyagot választottam, ami garantáltan megtölti a plüsst, kidomborítja a szabásvonalakat, ezáltal biztosítva a megfelelő plüssháztartást.

A mai menü Rizseliő a’la Gerzson.

Rizottó.JPGElső lépésként forró vízbe helyezek egy adag „Rizselő” márkájú francia tömőanyagot. Megvárom, amíg magába szívja a vizet, és a kétszeresére puffad.

Miközben várakozom, megkérem kedvenc franCICA kuktámat, Muffint, hogy végezze el a piszkos munkát, és marcangolja csíkokra egy „tudjukmi” mellét. (Ezt a munka- folyamatot csak erős cérnaszálakkal rendelkező Olvasók próbálják ki otthon!) A „tudjukmi” falatokat – merci, Muffin! – kevés olajon 10 dkg füstölt-főtt tarja társaságában odapörkölöm, majd kiveszem a serpenyőből. A visszamaradt zsiradékban összekotyvasztom a maradék hozzávalókat: 25 dkg kalapos gombot, egy korongokra vágott póréhagymát és egy apró darabokra szétgyalázott, piros húsú kaliforniai pajtikát. Miután ennyi zöldséget összebeszéltem, illetve -sütöttem, visszatessékelem a serpenyőbe a „tudjukmit”, és az így elkészült raguhoz hozzákeverem a „rizseliőt”. Szójaszósszal és némi vízzel szottyosra lazítom a tömőanyagot. Ízlésem szerint sóval, borssal fűszerezem.

Vörös Bori társaságában elfogyasztom. Excusez-moi! És természetesen Muffin társaságában…

Bon appétit!

Gerzson

-etti- 2012.10.28. 13:16

Kicsi gesztenye

Bonzsúr!

Ismét beköszöntött a lelombozó időszak a Tanári-szigeteken. Markáns hidegfront, csapadék, szél… Csomó olyan dolog, amit egy szál, a nedvességet előszeretettel magába szívó plüssben, ingatag fejtartással nem egyszerű átvészelni.

De hát, amúgy is van okom ingatni azt a szépen szabott fejemet, mert ha máskor nem, ilyenkor mindig eszembe jut, hogy én valójában egy pályát tévesztett plüssgólya vagyok. A nettó pedagólya átlagkeresetemmel kitömhetem a plüssöm… Mert sajnos idén sem futja belőle csoportos afrikai nyaralásra, de még arról a forradalmian új, speciális plasztikai beavatkozásról is kénytelen vagyok lemondani, aminek keretében fűtőszálakat varrnának a bélésembe.

Gesztenye.JPGÍgy marad a megújult Gerzson Rezsója, amit igyekszem még a héten begyújtani, hogy az otthon melegével és valami idényjellegű finomsággal lepjem meg szőrös lakótársaimat és Önöket is, drága Olvasóim. Mit szólnának mondjuk egy tál tejszínhabos kippkopp-püréhez? Bár Muffin biztos jobban örülne, ha egyszer gesztenyével tömött melleket találna a tányérján...

Gerzson

Helló!

Legutóbbi képfejtvény feladványunk kapcsán indokolatlanul sok időt kaptatok a fejtömésre. Jöttek is megoldások szép számmal:

Képfejtvény 14 (kicsi).JPG

Ete: Varázsló ?

Éva: L(j)ótündér-keresztany(p)a

Anna: ő a LóTündér, amúgy meg tüneMén

Nárcisz: csillagpóni..., abrakaZabra

Eszter: varázsLÓ

Károly: varázsLÓtündér

Annamária: CsillámLÓ VarázsLÓ alias: csillámpóni

Kristóf (4,5 éves): Ez varázsló László!

Zsuzsi: Varázsló!!!

 

A legtöbb Etti mese olvasó érdekes módon egy varázsLÓt látott a képen…Ezek szerint a sörényemre omló csipkés fejdísz ellenére sem lehet elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy mekkora egy mén vagyok? Ez megnyugtató… Ugyanakkor itt emelném ki két kedvenc megfejtésünket, amin cérnaszakadtáig röhögött a stáb: „tüneMÉN” (Anna), „csillagpóni” (Nárcisz). Az abszolút helyes megoldás a LÓságos tündér lett volna, de mi olyan gyapjas szívűek vagyunk, hogy az elsőként Éva által beküldött Lótündért is elfogadtuk. Íme a jutalom:

„Fogadd szőrös gratulációnkat, Képfejtő Éva!

Megoldásod olyan gyorsan jött, mint egy űrrakéta.

A próbát kiálltad, rímbe szedjük, hogy nem vagy béna,

és gallérozott elméd jobban vág, mint egy macséta.

Sőt, mivel még az Etti mesékben is hiszel néha –

Abrakazabra! Plüsskirálylánnyá avatunk még ma!

Lóságos tündérként azt kívánom még Néked, Éva:

ha csókot kapsz, ne legyen belőled plüsskecskebéka!”

LászLó

-etti- 2012.10.18. 21:20

Gardrób Blues

Sziáú!

 Szekrény.JPG

Tadadadadam…

Tadadadadam...

 

Már nem üres a lakás

Tadadadadam…

Van benne szekrény, ruhás

Tadadadadam…

Háromajtós, patinás

Tadadadadam…

Böhöm nagy antikvitás

Tadadadadam…

Csupáncsak az a szívás

Tadadadadam…

Hogy indokolatlannagyhülyeség a plüss-ruhatárolás…

Tadadadadam…

 

Ez a gardrób blues

Tadadadadam…

Ó, grrr, a gardrób blues

Tadadadadam…

Muffin

1 komment

Címkék: muffin

-etti- 2012.10.15. 21:37

Képfejtvény 14.

Képfejtvény 14.JPG

Helló!

Drága gyapjas lelkű Olvasóim! Ma olyan képfejtvénnyel kedveskedem Nektek, hogy befonjátok az agyteker- vényeiteket, mire kitaláljátok!

Nos,

mi a szösz van a képen?

A feladványunk nehézségi fokára való tekintettel egy egész hetet kaptok a fejtömésre. A helyes megfej- tés mellett a legvaLÓ- szerűtlenebb megoldásokra is kíváncsiak vagyunk! Ennek reményében kívánom, hogy minden Etti mese Olvasó gallérozott elméje boruljon el a lehető legjobb értelemben!

LászLó

Bonzsúr!

Most már minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy nem vagyok flízig-vérig költöző madár. Az egy dolog, hogy a plüssköltségvetésemből évek óta nem futja arra, hogy befizessek egy csoportos afrikai nyaralásra... Pedig, hjaj, a gülüim előtt látom, ahogy burzsoá barátaimmal ülünk a tengerparton egy majomkenyérfa tövében, a plüssöm homokkal teli, és kínai vendégmunkás plüssmakákók szolgálják fel kókuszdióhéjban a legínyencebb fokvárosi koktélokat… Valahogy így képzelem. Ezért az élményért még egy banánszoknyát is hajlandó lennék magamra venni. Csak híre ne menjen a Tanári-szigeteken!

De ha így folytatom, kitömött nagyapám leszek, aki egész életében azt hangoztatta, hogy szerinte nem jó pontjára varrták a világnak. Egy idő után már annyira nem bírta elviselni a rá szabott sorsot, hogy feladta magát a postán… Azóta nem hallottunk róla… Azért néha ránézek egy-egy külföldi aukciós oldalra, hátha mégis meglátom az öreget.Költözés 4.JPG

A költözést mindenesetre nem nekem találták ki. Már vagy három hete próbáljuk belakni az új fészkünket, de amint a mellékelt fotón is látható, akad még tennivaló. Pedig egy feng shuival foglalkozó ismerősöm szerint a nappali sarkában felhalmozott kukazsákok, dobozok és rekeszek negatív energiát teremtenek, ami nem túl biztató. Bár azt is ő mondta, hogy a hálószobában „elhelyezett” plüssállatok akadályozzák az intimitás önfeledt megélését. … Szerintem a feng shui nem hallott még Muffinról!

Gerzson

Kedves Olvasóim!

Pöttyös Fanni vagyok, plüssterapeuta, vattaturkász és az Etti mese „Pöttyös Fanni megmondja” című rovatának főszerkesztője.

Itt publikált cikkeimben aktuális és örökzöld, mindenkit – de főleg a női olvasókat – foglalkoztató témákat boncolgatok.

 

Ébresztő, drága fröccsöntött lapátra tett pamut hölgy társaim!

Már jó néhány hét eltelt azóta, hogy utoljára jelentkeztem Élet a lapáton túl című rovatommal. Nem véletlen a hosszúra nyúlt szünet. Biztos vagyok benne, hogy ennyi idő távlatából már azok a kedves Olvasóim is pozitívabban szemlélik a dolgokat, akik kénytelenek voltak a saját pamuttakarójukon megtapasztalni, hogy milyen vacak érzés, amikor valaki megunt rongybabájaként ülnek egy fröccsöntött lapáton. Ez utóbbi megállapításommal, valamint a fotón is látható mutatókkal szeretném most prezentálni azt a közhelyes pozitív gondolatot, miszerint az idő minden lyukat befoltoz.

Pöttyös Fanni 

-etti- 2012.10.04. 22:37

Halászjudit-átok

Sziáú!

Megint egy évvel bolyhosabb lett a plüssöm… Ezúton is köszönöm a sütinapi jókívánságokat, Kedvenc Olvasóim! Az este további részében nem kívánok nyilatkozni a témáról. Inkább Vörös Bori fenekére nézek…

Muffin 

Helló!

Drága gyapjas lelkű Olvasóim! Ne tévesszen meg benneteket a háttér, ezúttal nem a Hűvös hölgy öléből jelentkezem, hanem a mi saját, különbejáratú mesekertünkből!

Bizony, nem kertelek! Van egy zöld szobánk a Pacsirtamező közepén, amiben virágmintás fűtakaró borítja a padlót, vattaalakú bárányfelhők díszítik a plafont, muskotályos virágok csüngnek alá a ZABlakpárkányról, az ágy pedig hintából van! Ahogy elnézem, folyton itt fogok Lógni…

LászLó 

-etti- 2012.09.29. 17:27

Gasztrofészek

Bonzsúr!

Most aztán valóban bizonyosságot nyert a mondás, miszerint „a plüssök élete nemcsak játék és mese”. A nagy költözés közepette ugyanis alig maradt időnk egy-egy Etti mesére. Titkon reméljük, hogy mindannyian válogatott elvonási tünetektől szenvedtek az elmúlt időszakban, és a kockázatok és mellékhatások elkerülése érdekében régi bejegyzéseinket olvasgatták…

De ahelyett, hogy bilibe lógatom a plüssöm, inkább mutatok Önöknek valamit. Íme, az új fészkünk egy részlete, a megújult Gerzson Rezsója forgatási helyszíne, avagy a konyhánk. Új élet ide vagy oda, a szereposztás nem változik. Továbbra is én fogok gondoskodni a kis csapat élelmezéséről. Na, de egy ilyen konyhában nem is lesz ellenemre húslevest főzni cérnametélttel, vagy bundás húst sütni, esetleg összedobni egy kis abrakazabrát vagy egy vattacukros plüsskótát!

Még kicsit elveszettnek tűnök az új konyhában, de ígérem, hogy már nem kell sokáig számolgatni a plüssbárányokat elalvás előtt, mert hamarosan újra begyullad Gerzson Rezsója!!!

Gerzson

-etti- 2012.09.25. 11:15

KandÚR a házban

Sziáú!

Nos, Kedvenc Olvasóim! Kiszabott jó érzés lakástulajdonos plüssmacskának lenni! Egyszer feltétlenül próbáljátok ki!

Végre ott hullatom a szőröm, ahol akarom. Akkor dorombolok, amikor akarok, és olyan hangosan, hogy leszakad a szomszédban lakó plüssök feje…

Egyébként nagyon baba az új kecónk! Pedig még csak néhány doboz meg kukazsák van benne… no meg pár plüssállat… és az új saját heverőnk, ami méltán érdemelte ki „a lakás legkényelmesebb része” címet. (Remélem, a jövőben ezt az állítást több cicababa is alátámasztja...)

Muffin

Bonzsúr!

Tatatataaaaaaaaaaaaa! Végre lerántjuk a plüssleplet múlt heti képfejtvényünkről! Büszkék vagyunk rátok, hogy nem adtátok fel, és vagy másfél héten keresztül kattogtattátok a fogaskerekeiteket, hogy megszülessen a helyes megoldás. De addig is sok-sok, a valóságtól jó messzire gurult válasszal szórakoztattatok bennünket.

Íme:

Nix: kifordított bundakesztyű; pamut orrán pamutbojt; Gerzson elfelejtett epilálni. Elmacskásodott a lába!

Zsuzsi: gólyaláb, Gerfin /Gerzson plusz Muffin/, gólyafrodita

Éva: madárinfluenza, öltözőmadár

Nárcisz: Kilóg a macskaláb...ami madárlátta. :D Kilóg a madárlátta macskaláb. :D:D

Annamária: metamorfózis, gólya-jóga, gólya(mű)láb

Károly: ülő(bika)gólya,malya (macska+gólya)

Rita: gólyaláb(m)acska, "Gólya" = gólya macskakarommal

Anna: Elmacskásodott a lábibábija? Netán cicanadrágot húzott?

A helyes megoldást, miszerint elmacskásodott a gólyalábam, Nix nevű olvasónk küldte be leghamarább. Így őt illeti a rímes nyeremény:

Fogadd szőrös gratulációnkat, Képfejtő Nix!

A Te fejed nem vattával van tömve, az már fix!

Viszont elméd kellőképp elzsibbadt – már bocsáss meg –,

Ha ki tudtad találni frappáns képfejtvényünket.

Amennyiben Te azt megtiszteltetésnek érzed,

Piheagyú olvasóvá avanzsálunk Téged!

Gerzson 

-etti- 2012.09.20. 13:31

Életjel

Bonzsúr!

Ez most egy életjel, Drága Olvasóink! Egy bejegyzés, ami annak a biztosítéka, hogy még nem foszlottunk el teljesen a plüssuniverzum színéről.

Izgalmakkal teli és internet nélküli heteken vagyunk túl. De fergeteges jó hírrel szolgálhatunk! Végre megtaláltuk és megvásároltuk azt a kulcsot, ami az új kuckónk ajtaját nyitja!!!

Éljen! Éljen! Éljen! Annyira nagy az öröm, hogy legszívesebben kiugranánk a plüsstakarónkból! Viszont azzal elvesztenénk monitorképes külsőnket és vele együtt jó néhány Etti mese rajongót is…

Igyekszünk szép lassan megtömni a kuckót az otthon melegével. De addig is számíthattok a tőlünk megszokott rendszeres blogbejegyzésekre, a képfejtvényekre. Sőt! Hamarosan begyújtom a Gerzson „megújult” Rezsóját is!

Gerzson

-etti- 2012.09.14. 21:05

Képfejtvény 13.

Bonzsúr!

A nagy kuckókereső akciónk közepette sem feledkeztünk meg képfejtvény rovatunkról. Most egy igazán piheagyú feladvánnyal készültünk Nektek. Természetesen azokra az Etti mese olvasókra is gondoltunk, akiknek több fejtömést igényel, hogy rájöjjenek a megoldásra. Ezért az egész hétvége rendelkezésetekre áll, hogy megválaszoljátok az alábbi kérdést:

Mi a szösz van a képen?

Aki elsőként küldi be a helyes megoldást... annak személyesen tojok egy piros plüsstojást… Vagy inkább mindannyiunk érdekében maradok a versköltésnél…

Gerzson 

-etti- 2012.09.12. 22:50

Rétesnap

Helló!

Drága gyapjas lelkű Olvasóim! Most, hogy ilyen szűkre szabott körben vagyunk, szeretném megragadni a fonalat, hogy eláruljak Nektek egy titkot. Remélem, számíthatok a diszkréciótokra, mert nem tudom, mit szólnának a többiek, ha kiderülne, hogy romantikus ábrándokat kergető patás pamut barátjuk hetek óta… randevúzgat.

Csak annyit mondok: Hűvös hölgy… Már az említésére is sok apró plüsslepke rebben fel a hasamba tömött vattában.  Amióta nincs saját heverőnk, egyre gyakrabban tartok „rétesnapot” a Hűvös hölgy társaságában. Ilyenkor csak fekszem az ölébe terített virágtakarón, és arról ábrándozom, hogy egyszer majd nekünk is lesz saját heverőnk virágmintás ágytakaróval...

De psszt! Nem tudtok semmiről! Különben kénytelen leszek 30 fokos kímélő programon kimosni a piszkos fantáziátokat!

LászLó

-etti- 2012.09.10. 07:50

A második hétfő

Bonzsúr!

Üdvözletemet küldöm a Tanári-szigetekről, ahol ma virradt fel a második számú hétfő reggel.  Még nagyon reggel...

Azért el kell ismernem, hogy van egy varázsa annak, ahogy a felkelő neonlámpák első fénynyalábjai bevilágítják a szigetet. Ilyenkor döbbenek rá minden egyes reggel, hogy hol is vagyok valójában...

De sok időm nincs ezen tömni a fejem, mert szép lassan beszállingóznak az őslakos fiókák, hogy 45 perces turnusokban szaggassák szét a hétvégén kisimult cérnaszálaimat.   

Gerzson

-etti- 2012.09.08. 22:05

Random Turné No.4

Sziáú!

Plüssök és plüssösök! Cicamicák és cicamacák! Muffin Random – avagy a macska rúgjon be – Turnéja újabb állomásához érkezett!

Ma Budapest egyik legforgalmasabb csomópontján rántottam elő kedvenc autentikus fémbizgentyűmet, hogy aki még nem látott, hallott plüssmacskát dorombolni a Széll Kálmán téren, ne maradjon ki ebből a felejthetetlen élményből!

A helyszínválasztást ezúttal nem bíztam a véletlenre. A kellemes gyros és hamburger illattal átitatott Széll Kálmán téren még esőnapon is nagyszámú közönség szokott összejönni, nemhogy egy verőfényes szombat délután! A hallgatóság folyamatosan adta át egymásnak a placcot. Az átutazók, turisták, csavargók, hajléktalanok, virágárusok, kóbor macskák gyűrűjében a vártnál még mindig többen álltak meg hitetlenkedve a plüssöm előtt. Mintha én lennék az egyetlen jazzdorombos plüssmacska az országban, aki utcazenélésre adja a szőrös fejét! Bár ha jól belegondolok, tényleg nincs tudomásom konkurens plüsskollégáról… Szóval nem lepődnék meg, ha a következő napokban mindenféle kalózvideók lepnék el az internetet egy cuki szőrös macskáról, aki világszínvonalon dorombolja el azt, hogy „Azok a bolyhos szép napok, ég veled…”

Mai koncertem egyébként a „Minden plüss lakjon jól” Alapítvány támogatásával jött létre. A befolyt adományokból kuckókereső akciónkat finanszírozzuk. A kifolyt adományokból meg… a macska rúgjon be!

Muffin 

Helló!

Jaj, de hiányzott! Jaj, de hiányzott! Jaj, de… hiányzott ez nekem?

Egy igazán elhivatott alkalmi munkavállaLÓnak még a nyári szabadság alatt is a meLÓn jár az esze. Én is alig vártam, hogy visszatérhessek a Marczipán térre, hogy recepciLÓként mindenféle információkkal szolgáljak Nektek, potenciális látogatóink!

Most kicsit még úgy érzem, hogy elvesztettem a fonalam. Egyelőre még számomra is sok az új információ… De igyekszem hamar bebiflázni, és mire jöttök, már a kis patámból kirázom az egészet!  

Előreláthatóan sok-sok programajánLÓval fogok jelentkezni a közeljövőben. És továbbra is engedékeny leszek a tekintetben, hogy személyesen betérő látogatóink igény esetén megvakargathassák a fülem, megcirógathassák a szügyem, esetleg megsimogathassák a hátam, vagy befonhassák a sörényem. Persze csak mértékkel…

LászLó

süti beállítások módosítása