-etti- 2012.11.20. 21:55

Gerzson

Bonzsúr! A nevem Gerzson.

Higgadtság, enyhe melankóliára való hajlam, két hosszú láb. Ez vagyok én: Gerzson, a költőmadár.

Úgy vélem, én fogom képviselni a komolyságot és a szellemiséget ebben a társaságban. Ezért ezennel szárnyaim alá veszem ezt a ’plüssblognak’ aposztrofált, amúgy felettébb korszakalkotó kezdeményezést, s minden írói kvalitásomat arra használom, hogy az Ön minőségi szórakozása biztosítva legyen.

Amint azt már említettem, költőmadár vagyok. Ez önmagában nem olyan különleges képesség – még a plüss gólyák szűkre szabott körében sem –, de én rímeket költök. A verseim nyomdai kiadása még khm… folyamatban van, de addig sem a tojásaimat melengetem. Magyartanárként dolgozom egy középiskolában. Persze ez csak amolyan ideiglenes állás, én sem úgy tervezem, hogy innen repülök nyugdíjba. De a környezet addig is kiválóan alkalmas az impulzusok felcsipegetésére. Kifejezetten inspirál, például így:

 

A látvány kellőképpen szürreális

- Sőt bizonyos szempontból illegális -

Ahogy a katedrán ülve megkérdem:

„Metafora van-e a költeményben?”

Tekintélyem nagy a nebulók között

- Amin a tantestület megütközött -

Pedig afelől kétséget sem hagyok,

Hogy valójában egy plüssgólya vagyok.

 

Megtalálsz a facebookon is, klikk ide!

Szeretek légkondicionált könyvesboltok gyermekrészlegén, a puffon ücsörögve meséket olvasni.

Nem szeretek tömegközlekedési eszközön utazni. Nyugtalan vagyok, izzadok, remegek. Azt olvastam valahol, hogy ezek a bliccelés tipikus tünetei. Na, még egy nyavalya az influenzám mellé!

Szeretek régi diafilmeket nézni, és utána a szárnyaimmal árnyjátékot játszani a megvilágított falon. A gólyám a legjobb!

Nem szeretem, ha gombóc van a torkomban. Eléggé látványos és kényelmetlen is.

Szeretek új szavakat kitalálni, és azokat szájról-szájra (kis képzavar) terjeszteni, mint például azt, hogy "árnypróbálgatás" (lásd feljebb). 

Nem szeretem, ha nem jut eszembe valamilyen abszolút banális és güggyedt dologról, hogy azt hol hallottam vagy láttam. Ilyenkor egész nap ez foglalkoztat, és erre nincs időm!

 

Adatlap:

Születési idő: 2009. június 3.

Születési hely: Zalaegerszeg, Budapest

Csillagjegy: ikrek

Magasság: 58 cm

Testsúly: egy szatyor műszálas flíz

Szemszín: kis fekete pötty a nagy gülüben

Hajszín: fekete

Családi állapot: agg-gólya

 

Hobbi: rímes versek költése

Kedvenc étel: olajban sült articsóka

Kedvenc süti: Gólyaláb torta

Kedvenc ital: szénsavmentes ásványvíz

Kedvenc film: Pom-Pom összes

Kedvenc színész: Az egylábú esernyőmadár

Kedvenc könyv: Amit a középiskolai irodalomoktatásról feltétlenül tudni kell, avagy kötelezők dióhéjban

Kedvenc mese: amiben a gólya túljár a róka eszén

Kedvenc zene: kevésbé ismert népdalok, mint például a ’Sárga trikó, pempő rajta…’

Kedvenc sport: gólyalábazás

Kedvenc szín: békászöldes

Kedvenc napszak: reggel 6:30 és 6:40 között (az első kávés beöntés)

Kedvenc szó: pólyamadár-ijesztő   

A bejegyzés trackback címe:

https://ettimese.blog.hu/api/trackback/id/tr903203683
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása