2011.10.29. 13:01
Gerzson kocsit hajt
Bonzsúr!
Ma kezdetét vette az őszi szünet! Egy hét távol a Tanári-szigetektől. Erre vártam már a nyári szünet óta! Tudom, hogy hamar el fog repülni ez a pár nap, ezért igyekszem tartalmasan kihasználni.
A plüssömet egyelőre még nem sikerült átállítanom a szünidei életmódra. Már hajnalok hajnalán kipattantak a gülüim, és éreztem, hogy nem szabad holmi lustálkodásra fecsérelnem a frissen és időlegesen visszanyert szabadságomat. Sőt hirtelen az az érzésem támadt, hogy Muffin szabadideje felett is át kell vennem a kontrollt, mert sokszor már úgy viselkedik, mintha a saját kitartott házi plüssöm lenne. Rengeteget lustálkodik, sokszor bambán néz egy kiválasztott pontot, általában a tévét, és az utóbbi időben egyre többet fogyaszt… a hűtőből…
Eljött az ideje, hogy változtassunk ezen, ezért kora reggel kirángattam az ágyból, begyömöszöltem a kocsiba, és elhajtottam vele a piacra. Ha még nem mondtam volna, szeretek vezetni, és állítólag jó sofőr vagyok. Igaz, többször előfordult már, hogy közúti balesetet okoztam, de sosem én voltam a hibás. Az emberek valamiért még mindig nem tudják a helyén kezelni azt a szituációt, amikor egy plüsst látnak a volánnál. Egyesek teljesen elveszítik uralmukat a gépkocsijuk fölött. A műszerfalon tanyázó, meg a visszapillantó tükörről lelógó szerencsétlen fajtársaink látványa persze nem zavarja őket…
A piacra járás mindig nagy élmény. A vásárcsarnokban általában akkora a nyüzsgés, hogy sokszor fel sem tűnik az eladóknak, ha egy plüssgólya kér egy kiló darált sertéscombot. De ma a hentes pultok helyett a zöldséges standokat részesítettük előnyben, ugyanis Muffin végre diétára fogja a plüssét. Rájött, hogy nem beszélnie, inkább fogyasztania kell a zöldségeket, különben végleg elveszíti az alakját.
Gerzson
Szólj hozzá!
Címkék: gerzson
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.