Bonzsúr!

Mint ahogy azt már valamennyien tudják, kedves Olvasóim, a hétköznapokban Gerzson tanár úr fedőnéven próbálom magyar irodalomra okítani a szárnyaim alá kerülő ifjúságot. Azt viszont talán nem említettem, hogy mindezt egy ruhaipari és művészeti szakközépiskolában teszem. Magyar szakos plüssállatként mondhatjuk, hogy igazán testhezálló feladat ez nekem. Így a masniavató ünnepség alkalmából írt búcsúbeszédemet is stílszerűen ennek jegyében rímeltem össze.

Rövidre fogom a mondandóm, nem akarok senkivel kiszabni.

 

Mese végzősökről végzősöknek

 

Hol volt, hol nem volt,

Ahol vatelinfelhők úsztak az égen,

Körömvágó hollók szálltak a légben,

Vasalók vágtattak a végen,

Gombástűk nőttek a réten,

Volt egyszer egy iskola.

Itt éldegélt egy évfolyam,

Melynek pont hetvenöt tagja van.

Az ábécé betűiről kapták becses nevüket,

Hogy mentoraik meg tudják különböztetni fejüket.

 

Több dolgot is megtanultak az iskola falai között,

Hogy ne kelljen felnőttként utcát söpörniök.

 

Sokat rostokoltak a várógép mellett,

Mire össze tudták várni ruhaterveiket.

De ma már felismernek minden szövetet,

Tudják, hogy miként szerkesztünk meg egy sokszöget.

Kipingálnak minden szabad felületet,

Ecsetelik személyes élményeiket.

Toldoznak, foltoznak, modelleznek,

Kisvakondnak kantáros nadrágot terveznek.

 

S hogy ne csak a divathoz értsenek,

Nap mint nap közismerkedtek is emellett.

Megtanultak számos vadidegen nyelven beszélni,

Hogy autentikusan tudjanak külföldön egy pohár vizet kérni.

 

S ha a kiszabott tanórák véget értek,

Hőseink vidáman szórakozni tértek:

Szabáshintán palintáztak,

Tűpárnával jót csatáztak,

Papírruhában szambáztak,

Betűtésztát repetáztak.

 

Hőseink álmokat is együtt szövögettek,

Egymásra nyelvet csak néha öltögettek,

De rögvest nyújtották is a szövetkezet,

Hisz a szócsata sok jóra nem vezet.

Így aztán keveset mérgelődtek,

S az évek alatt összefércelődtek.

 

Már csak egy akadály áll hőseink előtt,

A hétfejű érettségit kell legyőzniök.

De ők ebből is cikkcakkban kivágják magukat,

Nem hiába tömte annyi mentor az agyukat.

 

Lassan véget ér tehát a móka,

S kikerültök ama nagy kifutóra.

Remélem, megvalósulnak a dédelgetett vágyak,

S e masnik mögött világhírű művészek állnak.

Kívánom, hogy legyetek festők, varrónők, angol nyelvtanárok,

Vagy ha nem, hát tűzoltók, katonák s vadakat terelő juhászok.

 

Ha a méteráru boltban több anyag lett volna,

Az én mesém is tovább tartott volna.

 

S hogy ne menjetek el jókívánság nélkül,

Egy székre állva azt is mondok végül:

„Kicsi vagyok, székre állok,

Boldog szalagavatót kívánok!”

 

Az ünnepség után a diákjaimmal, akik a tenyerükön hordoznak.

Gerzson

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.