Sziáú!

A minap épp a „Nem leszek sohasem a játékszered” című feldolgozást játszottam, amikor a színpadon ülve megrohantak az emlékek.

Amióta az eszemet tudom, mindig is jazzdorombos szerettem volna lenni. Állítólag már a születésem pillanatában – amikor először rámeresztettem a gülüimet a világra – tudni lehetett, hogy fajtiszta művész vagyok. Még a szomszédok is csodájára jártak a pentaton dorombfordulataimnak.

Ennek ellenére a szüleim nem örültek, amikor bejelentettem, hogy a dorombolásból akarok megélni. Nem értették, hogy mi ezzel a célom, hiszen minden macska tud dorombolni. Én viszont addig kötöttem a szomszéd plüsskutyát a karóhoz, amíg megengedték, hogy beiratkozzak a Zeneakadémia jazzdoromb szakára.

Azóta már rájöttek, hogy igazam volt, mert bár rengeteg jó dorombos van a szakmában, ilyen hiteles, autentikus személyiséggel, mint én, ritkán találkozni. És még plüss is vagyok!

Mindenesetre tény, hogy manapság nagy kihívás egy muzsikus plüssmacska élete. Most épp kiscicákat tanítok dorombolni, hogy ki tudjam fizetni a lakbér felét. Mondtam Gerzsonnak, hogy vegyük be LászLót harmadik albérlónak. Elvégre sok jó plüss kis helyen is elfér, ha arról van szó, hogy ezzel csökkenthetjük a rezsit! Meglátjuk, mi lesz belőle… 

Muffin 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.