Sziáú!

Agyonhajszoltam magam a héten. Sajnos kénytelen vagyok elvállalni minden melót, ami csak adódik, mert valamiből muszáj fizetnem a lakbér rám eső részét, és a mindennapi betevőmet sem adja meg nekem a jóságos Cirmos, ha nem perkálok ki pár száz forintot a sarki török büfésnek. Rém anyagias ez a világ!

Ugyanakkor sosem értettem azokat a fajtársaimat, akik megelégednek a kitartott házi plüss szerepével. Én erre képtelen lennék! Nem mondom, egy hétig elviselném, de aztán hiányozna a szabadság! Rengeteg olyan ismerősöm van, aki már a kezdet kezdetén a megalkuvást választotta, és sajnos egyre nő a számuk azoknak, akik idővel szintén erre az elhatározásra jutnak. Egész egyszerűen belefáradnak az évek óta tartó gürizésbe, a megfelelési kényszerbe, a küzdelembe a plüss-sztereotípiák ellen, abba, hogy nem kezelnek minket egyenrangú félként.

És ilyenkor jön a másik véglet, a már említett „kitartott házi plüss”. Ezt a munkakört gyakorlatilag bármilyen képesítés nélküli plüss betöltheti, legfeljebb olyan alapvető elvárásoknak kell megfelelnie, mint hogy legyen puha, szőrös és aranyos. A munkakörrel járó feladatok pedig a legtöbb esetben a következők: bambán nézegetni a világba a szoba egy meghatározott pontjáról, olykor egy kis improvizációs dramatikus játék és esténként együttalvás a munkaadóval. Hát, rátok bízom a döntést, hogy ez mennyire etikus… 

Az biztos, hogy én egyelőre nem váltok pályát. Amíg van hol és kinek dorombolni, addig megválogatom, hogy kivel bújok ágyba!

Muffin 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.