Bonzsúr!

Tudom, hogy még nem esett le az első hó, aminek tükrében indokoltabb lenne az, amit tegnap tettem, de ha ez kell, felvállalom, hogy egy hiú gólya vagyok. Azzal kezdődött az egész, hogy az utóbbi időben egyre sápadtabbnak láttam magam, olykor egyenesen fehérnek. És ez már annyira zavart, hogy úgy döntöttem, befekszem a lézerkardos koporsóba. Tudniillik a mi köreinkben is egyre trendibb a barnább plüssárnyalat, karcsúbbnak mutat és szexi is.

Persze nem mondom, voltak fenntartásaim a dologgal kapcsolatban. Itt vannak mindjárt a gülüszemeim, amik az átlagosnál kicsit jobban ki vannak téve az UV-sugarak káros hatásának. Aztán kicsit tartottam attól is, hogy hogyan fogom bírni a bezártságot, mert van egy rossz élményem ezzel kapcsolatban. (Körülbelül egy évtizede történt, hogy a szomszéd néni unokájára kellett vigyáznom, és a kis ördögfióka játszásiból belepréselt egy játékdömper vezetőfülkéjébe. Hiába tiltakoztam, hogy nincs jogsim. Karcsikát és a zárt tereket azóta érthető okból kerülöm.) Mindenesetre szorongó érzésem nem volt a koporsóban fekve, melegem viszont annál inkább. Öt örökkévalóságnak tűnő percet töltöttem benne, és közben végig azon morfondíroztam, hogy másnap mivel fogom eltakarni a püspökfalatom, ha pirosra sül. Meg hogy milyen frappáns replikával vágjak majd vissza a tanáriban annak, aki Grill Gerzsonnak csúfol. 

Fél nap elteltével azt kell mondjam, semmilyen elváltozást nem tapasztaltam a plüssömön. Ugyanolyan szoli(d) fehér, mint volt…

Gerzson 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.