Bonzsúr!

Ismét élőben jelentkezem a Tanári-szigetekről. Már csak néhány óra választ el a jól megérdemelt, dolgozatjavítással töltött hétvégémtől. Egész pontosan négy idegtépő tanóra és két ’menjünk már haza’ szakkör.

Pattanásig feszülnek a cérnaszálaim, amikor valakitől azt hallom, hogy a tanároknak milyen könnyű az élete, hiszen napi pár órát töltenek csak az iskolában, ahol letanítják az előírt 4-5 órájukat, a nap további részében pedig vígan ülnek otthon a fotelben, és ráérnek azon morfondírozni, hogy a jobb vagy a bal végtagjukkal indítsák-e el aznap a láblógatást. Hát, kérem szépen, én legfeljebb a csőröm lógatom, azon sopánkodva, hogy hogyan is jutottam arra az elhatározásra, hogy pedagógus pályára adjam a plüssöm.

Az órarendem több mint zsúfolt. Vannak ugyebár a kötelező tanórák, amelyek gyakorlatilag hiába kapták ezt a hangzatos jelzőt, a diákok minden egyes alkalommal bepróbálkoznak a következő öt lépcsős rendszerrel:

1.       1. „Ne tanuljunk!”

2.      2. „Beszélgessünk!”

3.      3. „Játsszunk!”

4.      4. „Aludjunk!”

5.      5. „Menjünk haza!”

Ezeken ügyesen átlendülve továbbra is igyekszem megtartani a lelki nyugalmamat, hisz arra van a legnagyobb szükségem a nap hátralévő részében. A tanórák közötti szüneteknek valószínűleg szentelek majd egy további posztot, most legyen elég annyi, hogy ezek azok az 5-10-15 perces időszakok, amikor biztos, hogy nem találkozom a reggel elcsomagolt szendvicsemmel, valamint egy olyan kolléga sem lesz, aki elvégezné helyettem a folyóügyeimet. Ha megértük a délutánt, és kiadminisztráltuk magunkat, jöhetnek a korrepetáló órák és a szakkörök az iskola azon kisebbségben lévő diákjai számára, akik valami abszurd, előttem is ködös okból kifolyólag – de nem zárom ki, hogy az én személyes bosszantásomra – ennek igényét érzik. Hipp-hopp! Délután négy óra, ideje hazamennem… hogy aztán otthon folytassam a felkészülést másnapra, és kitaláljak valami újdonságot, amivel meg tudom ragadni a diákok figyelmét az irodalom órákon. Mert a hónaljból dudálás már nem köti le őket… Lehet, hogy beöltözök pelikánnak, hátha arra felfigyelnek! 

Gerzson

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.