Helló!

Úgy gondolom, eddigi bejegyzéseim alapján már nyilvánvaló, hogy egy régi vágású fehér ló vagyok. A romantikus plüss fajtából. Az értékrendem is ezt tükrözi. Szeretem és tisztelem a nőket. Hiszen nekik köszönhetjük, hogy létezünk. Ők azok, akik türelmet és cérnát nem kímélve világra hoznak minket. (A férfi varrónők viszonylag ritkák.) Éppen ezért fontosnak tartok egy posztot szentelni annak, hogy

HOGYAN NE BÁNJUNK A NŐKKEL?

- Ha tetszik egy nő, a hiedelemmel ellentétben ne úgy hozzuk a tudomására, hogy meghúzzuk a sörényét.

- A nők szeretik, ha meghódítják őket. De vigyázat! A leigázásuk egyidejűleg a saját fejünk igába hajtását is eredményezheti.

- Bár előfordul, hogy némely plüsshölgy áruba bocsátja testét a játékboltok polcain, azért tartsuk szem előtt, hogy „A női test nem árucikk!!!”

- Ne hordozzuk választottunkat a tenyerünkön (se a patánkon), mert még leeshet.

- Ne tegyünk úgy, mintha kedvesünk lenne a mi saját két, illetve négy lábon járó kiszolgáló személyzetünk, bármilyen jólesik ez nekünk. Akkor se, ha szerelmünk lapos elemmel működik!

- Ne sajnáljuk az időt arra, hogy meghallgassuk, ha épp arról szeretne mesélni nekünk, hogy milyen gondolatok kavarognak a cérnaszálaiban.

- Ne spóroljunk a bókokkal, ugyanakkor ne mondjuk el nap mint nap párunknak, hogy „szeretlek, te állat”, mert félreértheti.

- Akármilyen puha és strapabíró szerelmünk, ne dögönyözzük agyon. Ellenben simogassuk sokat lehetőleg szőrszálirányban. Ja, és ne feküdjünk rá szunyókálás alkalmával!

LászLó

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.