Bonzsúr!

A válasz egyértelmű: plüssel! Egy plüssblog társszerzője csőréből ez – úgy gondolom – hitelesen hangzik! (De ha szükséges, közjegyző jelenlétében is szívesen bepötyögöm szerény meggyőződésemet.)

Igen, Önök most valóban egy plüssgólya véleményét olvassák gyermeknevelés témakörben, és ha azt gondolják, hogy ez már abszurd… hát, tulajdonképpen igazuk van. Viszont  higgyék el, mint középiskolai magyartanárként foglalkoztatott plüssállat nemcsak hogy érintett vagyok a témában, de nap mint nap megfogalmazódik bennem a kérdés:

Vajon milyen gyerekszobája volt a mai tarkahajú, lógó fülcimpájú ifjúságnak?

Ne gondolják, hogy mindent rá lehet kenni Barbie-ra! A csajnak tényleg haj van a füle mögött, de attól még igazán nem tehet róla, hogy a magasságos Mattel nemcsak hogy kisminkelte, de olyan formás idomokkal áldotta meg (1. ábra), aminek láttán a kislányok zöme inkább nem kér repetát az omlósz csirkehúsból. 

Akkor a legó lehet a ludas? Legója minden gyereknek van. A szárnyamat merném rá tenni, hogy a világ gyerekszobáinak 98 százalékában megbújik legalább egy (ha nem kétszáz) olyan alkatrész, amivel kompatibilis a szóban forgó építőjáték. Bár ezzel szerintem nincs is különösebb probléma, hiszen a legózás jó hatással van a gyermek alkotókészségére, kreativitására, térlátására, és nem utolsó sorban a frizuraválasztására is…

Fordítsák ki a plüssöm, de szerintem az már nincs rendjén, hogy manapság egyre több monitorfejű, joystick-kezű gyerek születik. Értem én, hogy rohamosan fejlődik a technika, de miért nem hagyjuk, hogy a kiskorúak iskolai keretek között ismerkedjenek a számítógép és az internet nyújtotta hasznos lehetőségekkel. Tapasztalatból tudom, hogy bizonyos videójátékok pszichológiailag is károsak és veszélyesek lehetnek, sőt, agresszióhoz vezethetnek (2. ábra). 

Az igazán plüssbevágó kérdés számomra mégis az, hogy: a fent említett ifjúság gyerekszobájában vajon laktak-e plüssállatok? Nem elfogultságból kérdezem ezt. Tudományos kutatások eredményei támasztják alá, hogy a plüssök központi szerepet játszanak a gyermek egészséges lelki fejlődésében.

Mi, plüssök szeretjük a gyerekeket…(3. ábra) Főleg 2 éves koruk után, amikor már nem kell attól tartanunk, hogy a szájukba vesznek, és finom szőrménk áldozatul esik a nyálelválasztás – aszályosnak cseppet sem mondható – folyamatának. 

Mi vagyunk a gyerekszoba legaranyosabb, legpuhább és legszőrösebb lakói. (Az apukákat most egy pillanatra hagyjuk figyelmen kívül!) Jó hozzánk bújni, jó minket simogatni, jó velünk együtt aludni. Próbálják ki ugyanezt a Nintendóval, meg fogják érteni, miről beszélek!

Mi, plüssök a gyermek lelki társai vagyunk. Észrevétlenül fejlesztjük kommunikációs és szociális képességeit: velünk mindent megbeszélhet, kitűnően tudunk hallgatni, ha kell. Mi mindig ott vagyunk, ha szüksége van ránk, még egy komolyabb fércműtét után is szívesen társasozunk vele (4. ábra), vagy játszunk a szabadban (5. ábra), sőt, még a szerepjátékokat is bevállaljuk a kedvéért. (Bár a jelmezekért, kiváltképp a babaruhákért csak mérsékelten rajongunk.)

Úgy vélem, ennyi érv mellett Önök is beláthatják, hogy mennyire nélkülözhetetlenek a plüssállatok a mai ifjúság gyermekszobájában. Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a jövő nemzedéke!

Plüssállatot minden gyermeknek!!!

Gerzson

 

Ui.:  Ha valaki még nem ismerné, szeretném figyelmébe ajánlani Miért nem hozok neked kisbabát? című, a témához kapcsolódó, gyermekvállalás előtt álló hölgyekhez írt költeményemet.


 

Ez a bejegyzés a TeszVesz blogger versenyén indul: www.teszvesz.hu/bloggerverseny
Jelentkezz Te is!

3 komment

Címkék: gerzson

A bejegyzés trackback címe:

https://ettimese.blog.hu/api/trackback/id/tr114322754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsolt_22 2012.04.14. 22:09:02

Gratula a győzelemhez! :)

-etti- · http://ettimese.blog.hu/ 2012.04.16. 22:41:25

@zsolt_22:

Tényleg én nyertem a zsűri nagydíját??? Plüssgólya legyek, ha ezt értem... :-)

Gerzson

zsolt_22 2012.04.16. 23:45:11

@-etti-: Komolyan! A zsűri nem a szavazatok mennyiségét nézte, hanem az ötletességet és egyéb szempontokat, amiben összességében Te (és a plüssök) lettél a legjobb ;)
süti beállítások módosítása